Tiszaújváros 40 éves (P.B.)
2006.01.30. 14:16
Idén ünnepli Tiszaújváros várossá nyilvánításának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból Tiszaújváros Önkormányzata pályázatot hirdetett az ünnepi rendezvénysorozathoz kapcsolódó logo elkészítésére.
Feltételként megszabták, hogy az ábra utaljon a várossá nyilvánítás 40. évfordulójára, egyszerű, mértani alakban is elhelyezhető legyen, és rajzolata, tónusai a színes mellett szürke árnyalatokban is érvényesüljenek.
A pályázat nagy érdeklődést váltott ki, amit bizonyít, hogy Nyíregyházától Szekszárdig 30 pályázó munkáit kellett elbírálnia a zsűrit alkotó, Kormos Dénes elnök vezette Kulturális és Idegenforgalmi Bizottságnak.
A zsűri az elmúlt év végén hozta meg döntését, s egy tiszaújvárosi pályázó, Iklódiné Bodolai Judit munkáját találta legméltóbbnak arra, hogy ebben az évben a várost és az ünnepi rendezvénysorozatot szimbolizálja. A nyertes pályázó egyébként százezer forint díjazásban részesül. Iklódiné Bodolai Judit itt él Tiszaújvárosban. Általános iskolába a 4-es iskolába járt, majd Nyíregyházán művészeti szakközépiskolában érettségizett grafika szakon. Azután elvégezte az egri tanárképző főiskolát, ahol rajz-vizuális kommunikáció szakon 1999-ben szerzett diplomát. Azt követően grafikai stúdiókban dolgozott Egerben, Budapesten, majd Tiszaújvárosban. Juditot decemberben egy másik nagy öröm is érte, ugyanis december 29-én megszületett a kislánya, Jázmin.
Forrás:Tiszaújvárosi krónika
By.:P.B.
|